Megtartani mindent magadnak, csak hogy neki ne fájjon, őt ne bántsd. Elfojtani minden érzést, minden bánatot, csak azért, hogy neki könnyebb legyen. Mert azt gondolod: könnyebb, ha nem tudja. S bár neked nehezebb, s bár így neked fáj, azért ő majd csak elfelejt, nem gondol, nem érez semmit, és sodródik tovább, ahogy kell, ahogy muszáj.

Így kell tenned, nem lehet másképp, hiszen fontos, lényeges, ha neked már úgy is mindegy, ha már nem lehet rajtad segíteni, akkor őt ne rántsd magaddal a bánkódásba, a szomorúságba. De az is lehet, hogy csak te hiszed, hogy szomorú lenne, és bánatos ő is. Lehet, hogy valójában csak kínosan, erőltetetten, udvariasan elutasító lenne, ha elmondanád, ha kimutatnád, ha felvállalnád. Igen. Tudod ez is visszatart.

Most már három lehetőség között vergődsz. Az első: megtartod magad magadnak, és hallgatva szenvedsz, azzal vigasztalódva, hogy neki így jobb. A második: nem vívódsz tovább, kiadod az érzéseket, és most már ő is veled vívódik. A harmadik: az érzéseidet feltárod, ő pedig elhárít, kikerül. Szerintem nem panaszkodhatsz. Legalább van választási lehetőséged. Ezt manapság nem sokan mondhatják el magukról.

 Úgy hiszem te az önkínzó, magadat önzetlennek tartó, másokat magad elé helyező típus vagy, így a lehetőséged mégis csak egy. Ha szeretsz szenvedni, bánkódni, akkor jó, így jó. De jobb ha tudod, nem kell semmit sem megtartani, nem kell senkit sem megóvni, megvédeni. Mindenkinek van joga tudni dolgokat, amik kihatással lehetnek életére. Azt, hogy ezt hogyan oldja meg, hogy dolgozza fel, hogy reagál rá, az már legyen az ő dolga.