Az anyák halhatatlanok.

Csak testet, arcot, alakot

váltanak; egyetlen halott

sincs közülük; fiatalok,

mint az idő. Újra születnek

minden gyerekkel; megöletnek

minden halottal - harmadnapra

föltámadnak, mire virradna.

Adassék nekik gyönyörűség,

szerelmükért örökös hűség,

s adassék könny is, hogy kibírják

a világ összegyűjtött kínját.

/Ratkó József: Zsoltár/

 Remélem, megadatik nekem e rövid életben, hogy anya lehessek. Remélem, hogy akkor mellettem leszel, mert szükségem van rád. Szeretnék majd olyan jó anya lenni, mint te voltál, és vagy. Ha úgy érzed, hogy van amit nem adtál meg nekünk, akkor ne érezd, mert én és az öcsém mindent megkaptunk, amire szükségünk volt, még annál többet is, hiszen a szeretet és a törődés is elég lett volna! Csak remélem, hogy nem okoztunk neked csalódást, bár voltak, és vannak hibáink, mi igyekeztünk, és szeretnénk, ha büszke lennél ránk. Nem minden sikerült úgy, ahogy szerettük volna, de azt hiszem "jó emberek" lettünk, és most már kiálljuk az élet próbáját. Ezt kaptuk tőled, és édesapától. Én nagyon büszke vagyok rád édesanyám, nagyon szeretlek téged. Szeretném a nagy háborgó tengeren még sokáig látni világító tornyod útmutató fényét!

A gyermekeimben majd ott leszel te is, így próbálom a halhatatlanságot neked ajándékozni a szeretetedért cserébe. Ott lesz bennük a mosolyod, a szemed csillogása, a kedvességed, a tudásod, a szíved, a lelked. Próbálok majd én is mindent jól csinálni, és a kapott leckét tovább adni.

Szeretettel: kislányod!