Eljön az idő, mikor az ember feláldozza a boldogságot, csak hogy normális élete legyen. Azonban ez nem általános, csak azokra jellemző, akiknek nem sikerül vagy nem tart sokáig a szerelem.
Általában a kezdetek kezdetén az ember boldog és erre fel is építi az életét. Nagy volumenű építkezés, minden energiáját, boldogságát, javait befekteti. Telnek az évek, mindene megvan, tulajdonképpen teljes az élete, mégis lassan elvész valami, kihal belőle a lényeg. A boldogság, a szerelem elhagyja az életét, csak a forró érzések emléke marad. Ami elég lenne egy életre neki, ha nem jelenne meg helyette a boldogtalanság.
Ha mindenünk megvan, ha nyugodtan, kényelmesen élünk szeretetben, és nem fáj semmi, akkor rendben vagyunk. De ha a lelkünket lassan, cseppenként megmérgezi valami, valaki, akkor a boldogtalanság érzése megjelenik és megkeserít mindent.
Meddig lehet boldogtalanságban élni? Hagyni a mérget hatni és tombolni? Tudni és nem tenni semmit?
Kommentek