Nem megy nekem ez mostanában. Megrekedt bennem minden. Gyakran előveszem a tollat, papírt, de aztán mégsem jön ki belőle semmi jó, ha átolvasom, csak valami értelmetlen összevisszaság, amit nem is úgy gondolok, amit csak kierőltettem magamból. Így egy darabig maradok az idézeteknél, abból nagy baj nem lehet.

Azonban most még megemlíteném a gyönyörű, vidám, megnyugtató hóesést, ami reggel háromnegyed hatkor - mikor kidugtam az orrom a teraszra, hogy a kutyának készítsek enni - meglepetésként várt engem. Titokban, míg aludtam lopódzott a teraszra, az utcára, a házakra, s mikor kiléptem az ajtón még csendesen készítette meglepetésemet, a hajnali falu is némán figyelte, és én is mosolyogva csodáltam meg. Semmihez sem hasonlítható, friss, könnyed, édes illata volt, és tiszta fehérsége felerősítette a világosságot, ami akkor kezdett ébredezni. Legszívesebben bakancsot, kabátot vettem volna, és elmentem volna az erdő, a mező felé sétálni úgy hálóingben.