Már megint ott tartottak, ahol a szerelem gyűlöletté alakul át, ahol csak az egymás hibáztatása, a saját igazságok hajtogatása van, és a szeretet már megbújt a sarokban.
Az utóbbi időben olyan sokszor történt ez, és már annyiszor mondta, hogy még egyszer ezt nem akarja, hogy tesz ellene, hogy így nem él tovább, mégis itt van, mégis megint egy sértő, kegyetlen, minden szeretet érzést elfeledtető veszekedés kellős közepén őrlődik. De érzi, ez az, ez az a mélység, ahonnan nincs tovább, ez az, a vége.
Most már csak ül, némán, szomorúan, meredten néz maga elé, a másik sem szól már, nincs mit mondani. Így fekszenek le aludni, de ő nem tud, a tervén jár az esze. Sokszor átgondolta már. Tudja, hogy ezt kell tennie. De olyan sok mindenről kell lemondania, számára nagyon sok fontos embert veszít el. De így kell tennie, máshogy nem fog menni.
Reggel a szokásos módon felkel, teát főz, felöltözik, és bemegy munkába. Ott mindenki nagy meglepetésére beadja a felmondását. Utána a bankban az összes pénzt a közös számláról átutalja a sajátjára. Újságot vesz, beül egy kávézóba, már kinézte a várost, már eldöntötte hová, csak albérletet kell keresnie. Telefonálgat, intézkedik. Este hazamegy, ahogy szokott. Másnap ismét "munkába" megy, még elintéz mindent, elvarrja a szálakat, felhívja az ismerősöket, valami ürüggyel vált velük egy pár mondatot. Felhívja a legjobb barátját, hosszan beszélgetnek, neki sem mond semmit. Csak ő tudja, hogy ez a búcsú beszélgetésük, a könnyeit barátja nem látja a telefon végén. A családját is meglátogatja, csak nézi őket, fáj a szíve, alig tudja visszafolytani a sírást, nehezen, szomorúan köszön el. A nap végén megint haza megy, utoljára. Éjszaka nem tud aludni, csak nézi őt, csak várja, hogy történjen valami. De ismét hajnal lesz, az idő megállíthatatlan, a reggel fékezhetetlenül eléri úgy, hogy nem történt semmi, ami visszatartaná.
Az utolsó csók, az utolsó ölelés. Az utcából még visszanéz a házra, és a szíve megszakad, szeme elhomályosul, megy előre, többé hátra se néz, a nagy, nehéz könnycseppek marják az arcát.
Elment, hátra se nézett. Nem bírta tovább ott, ahol a szerelmet a gyűlölet megölte. Nem akarta a csodálatos, édes érzéseket odaadni a rothadásnak. Így emlékeiben megmarad az első, a legszebb pillanat.
Kommentek