Az angyali és a sátáni, a fehér és a fekete, a világos és a sötét űzi egymást bent, mélyen. Közben hová lettem, nem tudom. A harcban, a kűzdelemben elhalok. Minden ami jó volt, tiszta, és igaz, lassan szürkévé, homályossá változik.

Nehéz, nyomja, szorítja, marja a belsőm a küzdelem, a harc folytó, szúrós, átláthatatlan, szürke porfelhője. Mikor a csatának vége lesz, a győztes kihirdettetik, de már nem fogunk ráismerni, majd mindent elfed a leszálló por, a szürkeség, a piszok.  De akarom, akarom én ezt? Itt dől el, hogy olyan leszek, mint mások, vagy megállítom ott e harcot, ahol még ismerem, elfogadom magamat!