Fájdalom. Annyi fajtája van. Most is fáj. Sok minden.
A kezed elvágtad tegnap, és a szíved megszakadt. Nem lehet összehasonlítani. A szív fájdalma semmihez sem hasonlítható. Nem olyan, mint amikor a forró vízbe belenyúlsz, és érzed a sima, forró kés, mindenen áthatoló élének húsig érő, hátborzongató nyilallását. Majd megnézed az ujjad, ömlik a vér, de a fájdalom elviselhető, és folytatod a dolgod tovább, mintha mi sem történt volna. Persze ha sóba nyúlsz, még érzed, de semmi egyéb hatással nincs rád.
A szív fájdalma bonyolultabb, kifürkészhetetlen, meghatározhatatlan ideig tart, és kihatással van mindennapjaidra. Folytonos a nyugtalanság, nem találod a helyed, valami összeszorít, lenyom. Először csak a gondolataidba fészkeli be magát, aztán lassan, észrevehetetlenül a fizikai érzések is kialakulnak, fáj a gyomrod, a fejed, szorít a mellkasod. Módszeresen, megfontoltan terjed benned, mint egy vírus. Olyan erősen dühöng benned, hogy elviselhetetlennek érzel már mindent, már a szép dolgokat sem értékeled, már a kedvességet is kiölte aprócska, elveszett szívedből.
A szív szerencséje, hogy az érzések immunrendszere ösztönösen kezd gyógyítani. Bár nem tudni mikor, és sokáig is tarthat, de elmúlik egyszer ez a bénító fájdalom. A heg persze megmarad, és még néha sajog, de már nem vérzik, már nem ég.
Kommentek