Magas, szikár, jóképű férfi volt. Régi, nemesi családba született, azonban egyik léha életmódot folytatott felmenő miatt, a család nem rendelkezett a névhez járó vagyonnal. Az egyetemen térképészetet tanult, és utána ebben is dolgozott. Sokat repült, ő a világot gyakran nézte fentről, fotókat készített a magasból. A háborúban ezért különleges hasznát vették, aminek ő nem örült, hiszen a szép, békeidőben megtervezett Magyarországot eltorzult, lerombolt formájában látta az égből. Az utcák, a terek, a házak lent is szomorúan, szürkén, sebesülten jajgattak, de a levegőből a kép még lehangolóbban, még fájdalmasabban mutatott.
Aztán a háborúnak vége lett, és megváltoztak a gondolatok, az emberek, amit akkor ő nehezen viselt. Nem mondhatott ott és azt, amit akart, nem érezhette, vallhatta, ami belül lakozott, és a hitet is beszabályozták.
Magas, jó kiállású férfi volt, öltönyben, kalapban, fényes, bőr cipőben, hosszú kabátban. Sokat dohányzott, a régi képeken mindig cigaretta, és újság volt a kezében. Teltek az évek, és hosszú magányos időszak után megismerkedett egy asszonnyal. Egy gyönyörű, okos, szomorú szemű asszonnyal, aki elfogadta őt, és akinek szüksége volt rá. Igaz elvált volt, és volt egy fia, de ez őt nem zavarta. Szerelmük ugyan nem volt lángoló, de tisztelték, szerették egymást, melegen, óvón. Hamarosan egybe keltek, és egy kedves, belvárosi lakásba költöztek. Igazán összeillettek, a szeretet, és a barátság egybeolvasztotta szövetségüket. Született a fiú mellé egy tüneményes kislány, akit apja a tenyerén hordozott, és a fiút, aki nem az övé volt, sem hanyagolta el, saját gyermekeként szerette, és bánt vele, neki adta a nemesi nevet, és elindította egy olyan pályán, amiben a fiú igazán megtalálta magát, és nagy sikereket ért el.
Jó férj, gondoskodó apa volt. Dolgozott, templomba járt családjával az akkori közhangulat ellenére, lányát megkereszteltette. Feleségével minden péntek este lejártak a Hági sörözőbe táncolni, és mikor beléptek az ajtón, a zenekar az ő dalukat kezdte játszani.
Ha jól emlékszem 1985-ben halt meg. Imádta a lányát, férjhez adta, és unokáival még játszott. Ugyanabban a templomban ahol lányának ajándékozta a hitet, megkereszteltette a lányunokáját is. Sajnos a fiú unoka ezt már nem kaphatta meg tőle örökül.
Magas, szép, igaz ember volt. Én még emlékszem rá. A sötét szobában fekszem a gyerekágyban, beszűrődik a fény a konyhából a kazettás üvegajtón, ő ott ül az étkező asztalnál, hallgatja a rádiót, kezében újság, pipázik, szivarozik vagy cigarettázik, lassú, gomolygó füst veszi körül. Végtelenül nyugodt, biztonságos, és felemelő hangulata van ennek az emléknek. Megmagyarázhatatlan, hogy alig ismertem, mégis szerettem, szeretem őt.
Kommentek