"Nem szeretlek... mért hazudnám
Hitegetném magamat?
Ohajtlak, de nem szeretlek;
És szívem majd megszakad.
Elhamvaszt miattad a vágy,
Megtébolyít a titok,
Mit nem bírok már viselni,
És ki mégsem mondhatok.
Úgy szeretnélek szeretni!
De nem szabad, nem lehet:
Te nem érted, mit jelent ez:
Te e kínt nem ismered.
S ha ismérnéd, kinevetnéd;
És mint égő napsugár
Fáj, ha a még nyitva álló
Be nem forradt sebre száll:
Mosolyod úgy fájna nékem,
S volna gúnyod mosolya
Keserü, de gyógyitó ír:
Ne gyógyuljak én soha!
Oh hogy a láz, a halálos,
Midőn végkép elgyötör
- Mert utolsó, amit érzünk -
Már utóbb az is gyönyör.
És van elme, amit mégis
Józan, épnek mondanak,
Rajongóbb a lázasénál,
Őrültnél oktalanabb!...
Jól tudom, hogy nincs a földön
Hatalom, mely betemet
Multakat és nem történtté
Teszi a történteket;
S érezem, hogy vágyaimnak
Nincsenek reményei;
Jövőm üres végtelenség -
S nem tudlak felejteni!
Nem szeretlek... édes volna
Ezt előtted mondanom;
De mit érne? lekacagná
Szavamat a fájdalom.
És te mégse hinnéd el, hogy
Büszke lelkem e szava
Több, mint minden "szeretlek", mit
Hallani fogsz valaha.
Nem szeretlek! de ne tudd, hogy
Drága ez a diadal,
És rövid - hogy ebbe lelkem
Előbb-utóbb belehal..." /Vajda János/
"Szeretsz-e te, vagy szeretél-e már -
S ha nem - szeretsz-e valaha?
Forró-é a nap keble, vagy csupán
Visszaverődő sugara?
...
Ha engemet szeretnél! - oh hisz ugy
Kijátszanád a végzetet:
Az örökkévaló is irigyel
Ilyen mulandó örömet!...
Szeretsz-e te, vagy szeretél-e már,
S ha nem - szeretsz-e valaha?
Oly pazar a fény arcodon! - s nekem
Valami súgja: nem, soha!
Sötét, de édes a tapasztalás,
Mely vigasztalja vágyamat:
Te senkit sem szeretsz - oh mert hiszen
Hideg a sziv a fény alatt... " /Vajda János/
Kommentek