Hiába gyönge, fáradt asszony, vézna, Belőle nőtt testünk acélos izma.Hiába félénk, reszkető a lelke,A pompás lángot belénk Ő lehelte. Ő is volt láng, kerengő víg madárka, Ábrándmezőket dallal Ő is járta. S talán csöndes estén szívedbe dobban, Hogy arany faja…
Kommentek