Bár gyerek lehetnék még, és azt hihetném, hogy az élet csak játék, és felhőtlen nevetés! Odabújnék édesanyám karjába, mikor fáj, mikor félek. Bárcsak érezhetném megint azt a semmihez sem fogható biztonságot, azt a minden kétséget eltörlő bizonyosságot! Bárcsak olyan erősnek érezhetném megint magam, mint mikor édesapám nyakát tiszta erőből átszorítva bizonygattam, mennyire szeretem! Milyen csodás lenne nem tudni, hogy az élet nem játék, nem nevetés.

Édes gyermekkor, édes burok, ahol minden véd, minden nekem létezik, ahol a legmesésebb dolog egy gyermekláncfű koszorú, egy homokvár, egy biciklitúra az utca végéig. Édes, felejthetetlen gyermekkor! Mégis felnőni vágytunk, tudni akartunk mindent. Leszakítottuk a fáról az almát, és már késő, vissza nem fordítható, most látjuk csak, kár volt, ide vágyni butaság volt. Ez az élet. Nem tudjuk mi vár, csak reménykedünk, és megyünk előre az ismeretlenbe.