Elveszett vagy. Senkinek nem hiányzol úgy. Senkihez nem tartozol oly módon. Miért fáj, és miért tetszik ez a fájdalom ennyire? Lubickolsz benne, hagyod, hogy rád tapadjon és szívja, feligya az energiáidat. Már oly mélyen szomorkodsz, sajnálod magad, hogy kezdesz hozzászokni.
Kifelé azt mutatod, hogy nincs semmi bajod. Nyugtatgatod az ismerőseidet, hogy megvagy, mosolyogsz, nem panaszkodsz, mert úgy érzed jó ez így, kell neked, kell a végső, utolsó fejezetnek. Itt záródik le. Itt ér véget.
Persze közben arra gondolsz, hogy vége nem lesz. Hiszen befolyásolni fogja életed további részét ez az idő. Hiszen megváltoztat mindent, amit csak megváltoztathat. Jó irányba, vagy rosszba? Nem tudni. Vannak dolgok, amiket lerombolt benned, határokat húzott, falakat emelt, vannak dolgok, amiket felépített. Képességeket gyengített, és erősített. Több lettél, vagy kevesebb? Lehetsz egyáltalán tapasztalatok gyarapítása során kevesebb? Félsz ettől. Félsz, hogy olyan kedvességek, olyan érzések égtek ki benned, amelyek nélkül már nem lehetsz a régi.
De nincs mit tenned. Majd később derül ki.
Kommentek