Egy hatalmas, kietlen, hideg erdőben egyedül vagy. A süvítő, csípős szél az arcodba vágja a havat. Hanyatt dőlsz a térdig érő hóban, körülvesz, békésen fekszel. Ahol a föléd tornyosuló fák csúcsa összefut, látod a fényesen világító teliholdat. Lassan rád kúszik a félelem, a rettegés, még nem tudod mi vár rád, de érzed történni fog valami. Csukott szájjal sírsz, és vonyítasz. A fák mögül, a sötétségből félelmetes árnyak jelennek meg, lassan körül vesznek, keringenek körülötted. A testvéreid. Rettegve vársz, nem sejted mi fog történni. Ijesztő hangos vonyítással rád vetik magukat, szétmarcangolják tisztaságodat, húsodba marnak, harapnak, fáj, éget. Vér mindenütt. Hirtelen csend van... melletted állnak, néznek téged, örülnek neked, szeretnek. Te is farkas, vérszomjas farkas lettél.
Lassan szokod meg ezt az új formát, létet, érzést, de átalakulsz. Már nem is emlékszel, milyen volt régen. Együtt rohantok, kutattok az éjszakában.
Valami furcsa, keserű, meleg szagot érzel. A tisztáson egy kislány áll. Nem tudod, hogyan került oda, de ott van. Ott áll. Érzed a félelmét, de nem érted. Mindegy. Már éhes voltál. Lapultok a fák mögött, vártok. A kislány széttárja kezeit, az égre néz. Lerogy, összekuporodik, hallod hangos zokogását. Előbújtok a fák rejtekéből, s egyszerre vetitek magatokat a rémült, kicsi testre. Hangos, éles sikoltás hallatszik. A hó mindenfelé csupa vér. Befogadjátok őt. Szemében látszik még a rémület. Még hangosan sír. Nem baj, majd ő is beletörődik. Úgy mint te egykor. Hiszen nincs is más választás, nem te döntöttél így.
Az orvos gratulál, és édesanyja mellére helyezi a csöpp testet. Várták ezen a világon, de ő még nem tudja hova érkezett.
Kommentek