Téglaépületek között, az egyik sötét zugban,
Egy apró, formátlan kő alatt, egy kis furatban
Lakik egy pici, félős, csúnya pincebogár.
Csendesen, naphosszat lent lapul a hideg üregben,
S bánat, szomorúság uralkodik rémült szívében,
Mert elhagyta őt az, kit mindennél jobban szeretett.
Vége... elveszett... már nem tartja őt semmi életben,
Már csak a megszabadító halál jár az eszében.
Csak az örök semmi enyhítheti szörnyű fájdalmát.
Így hát a pici pincebogár minden félelmét leküzdve
Kibújik a furatból, a formátlan kő alól sietve,
Kiküzdi magát a fergetegbe meghalni.
S mikor már az utcán van a sok-sok láb alatt,
Tettét megbánja egy pillanat alatt,
De késő, egy siető ember mossa szét az életét.
Kommentek