Ma reggel rettenetesen ijesztő halálfélelemmel ébredtem. Elfogott az érzés, hogy hamarosan nem leszek, ismét rám tört az elveszettség, megrémített a bizonyosság hiánya? Hová leszek, miért tűnök el, mi lesz nélkülem? Nem tudom a válaszokat... Nem álmodtam semmit, de mikor megszólalt a rádió, és még ki sem nyitottam a szemem, elöntött ez a félelmetes, fergetegesen erős érzés, a teljes rémület, a semmihez sem hasonlítható ijedség fájdalommal, és tehetetlenséggel vegyítve. Pánik. Sokk. Nem tudom, de azt hiszem ez az őrület határa. Ahogy telik az idő, és közelít a jövő, úgy erősödik fel bennem a mindennél erősebb élni akarás, de hiába minden, a megoldást nem tudom, a cél a hallhatatlanság, de még a 90 évnek is örülhetek, tehát a tehetetlenségtől megőrülök. Öreg koromban egy arra alkalmas helyen elzárva, zakkantan, teljes tudatlanságban, mindenki által elfeledten, egyszer csak meghalok! Meghalok??????????...
Gyorsan kiugrottam az ágyból, teát főztem, csak hogy bizonyos legyek abban, hogy még nagyon is élek, és ez nem egy másik dimenzió, ez még az életem, az enyém, itt vagyok, még vagyok.
Bár létezne az örökre szó jelentése. Bár fel tudnánk fogni a végtelent. Bár örökre követhetném a végtelent!
Kommentek