Reggel olyan jó kedvem volt. Reggel jól indult a nap. Reggel kivételesen nem ébredtem morcosan, pedig azt hiszem, ha kiiktathatnék valamit a napból, akkor az a csodálatos, megnyugtató, idillikus álmokból való kegyetlen felébredés lenne. De ma mégis... annyira jól kezdődött.
Kezdődött. De sajnos folytatódott is. Most pedig itt vagyok, benne vagyok, elmerülök. Nem akarom! Érezni akarom azt, amit reggel éreztem. Érezni akarom a ...lendületet adó...felemelő...motiváló... De mégsem lehet? Miért nem?
A hangulatváltozásaim okozói oly aprónak tűnő dolgok. Annyira nevetséges, hogy milyen dolgokat tarok fontosnak, mit szeretnék egy nap megélni, és milyen mélyre tudok süllyedni a szomorúságba, ha nem jön, nem talál meg, ha nem teljesül! Sokat kérek? Sokat várok? Nem, nem hiszem. Hiszen mondom: apróság! Csak lehet, hogy másnak az minden. Csak innen nézve apróság. Feladom. Megpróbálok semmit sem várni a naptól, megpróbálok többet nem kívánni! Akkor talán nem csalódom. A kívánságok általában azok is maradnak!
Kommentek