És ott álltál velem szemben az ajtóban, én épp telefonáltam, neked menned kellett. Csak felém dobtad azt a csókot, spontán, gondolkodás nélkül, majd szélesen elmosolyodtál, sarkon fordultál és el is tűntél. Talán egy pillanatra a tekintetedből kivillant, hogy te is meglepődtél magadon. Nekem fülig ért a szám, és vidáman, némileg meghökkenve visszaintegettem. 2 percre rá, mikor ismételten végigfuttattam az eseményeket, jöttem rá, hogy itt történt valami. És ezzel te is tisztában vagy.

Szeretek veled beszélgetni nagyon, megértjük egymást mindenben, de én ... én nem gondoltam rád sehogy. Barátnak erős. Talán egy jó és kedves kolléga? Nem tudom mit is gondoltam. De a mostani beszélgetésünk más volt. Csak néztelek. Megnyugtatott a szemedben az aggódás miattam. Oda voltam azért, ahogy fel akartál vidítani, ahogy nevettél rám, velem. Elkábított a testbeszéded, a gesztusaid. A vékony póló mellkasnál kidomborodott, a farmer csípőben keskeny, és hátul is megfelelően sejtet. Pont annyi, amennyi ahhoz kell, hogy megfelelően tudjak fantáziálni.

De ...

Én házi nyúlra nem lövök! És most mégis vérengző vadászatra indulnék a nyúl ketreceknél! Ráadásul minden vágyam az, hogy ezt a nyúllal is közöljem. Hátha ő is benne van!