Vannak dolgok, amiknek jelentőséget, jelentést tulajdonítunk, csak hogy nyugtatgassuk saját lelkünket, szívünket. Azonban döntésünk meghozatalakor vajmi kevés köze van életünk későbbi alakulásában annak, hogy sütött a nap, hogy 3 napig esett, vagy hogy átment az utcán egy macska. Gyengék vagyunk, és gyávák. Ezekkel a jelekkel nyugtatjuk magunkat, ezekkel támogatjuk meg döntésünket.

Ha pedig mégis volt bátorság, erő, ha döntöttünk, és elfogadtuk, akkor is marad valami űr, valami hiányérzet. A lelket ugyan nem kell nyugtatni, a szívnek nincs szüksége támaszra, de a lélek üres lesz, a szív szomorú. Eluralkodik a bánat.

Hogy mi a helyes út? Nem tudom! Ne hallgass rám! Én is csak tévelygek ebben a világban, mint te. Bár tudnám a kérdésekre a választ! Bár érteném magam, értenélek téged, érteném őt! De csak sejtésem van az életről, és csak sóvárgom az igaz boldogságot. Mint mi mindannyian.

Többet nem tudok írni. Beborított a bánat ... a szomorúság ... a hiányérzet.