Ne hidd, hogy bántalak! Ne hidd, hogy kerüllek! Csak kínzom magam, hogy neked jó legyen. Széthord az idő apróra, és csak akkor vagyok egység, ha szádat százszor, mindig ..., ha sóhajtásod sokszor, folyton ... Miért teszed ezt gyenge akaratommal? Miért hagysz egyedül mindig? Miért szívod ki az összes önállóságot csöppnyi, félénk lelkemből?
Te nem érted, hogy mit érzek. Pedig tudnod kell, hogy erősen bennem élsz, s minden gondolat káosz, minden rend zűrzavar, minden félelem kínzó, erős, minden öröm őrjítően üres, minden pillanat átlátszó, ha te mással, máshol, mást, és nem velem, itt, engem.
/1999. szeptember 28./
Kommentek