Hihetetlen türelemmel bírtam azt, ami nekem jutott. Kitartóan várakoztam, de azt hiszem tovább nem megy, nem akarok. Nem vagyok képes a tétlenségre. Olyan nem lehet, számomra nem elfogadható, hogy nem tehetek semmit. Akarom, hogy történjen, hogy megtörténjen. Azt gondolom, az motoszkál hosszú idők óta a fejemben, hogy Ő is - az engem halhatatlanná tevő angyal - várakozik valahol, talán fél, talán bátortalan, talán reményvesztett. Nem talál engem, nem hallja a hívó szavam, nem érzi a belőlem áradó vágyat iránta. Még nem találtam meg őt, még nem talált meg engem.

Ezt akarom gondolni, mert nem bírom tovább a dolgok túlbonyolítását, nem viselhetem tovább, hogy mások a hülyeségeikkel, saját okosságaikkal nyomják tele a fejem. Még kedvencem is van a címeres ökörségek közül, amit emberek jótanácsként, sajnálkozó tekintettel adtak. De ezek a tanácsok nekem nem kellenek. Nem kell engem megfejteni. Nem kell engem kitalálni. Én kész vagyok. Ismerem magam. Tudom mi lakozik bennem. Tudom mit akarok, és mit fogok érte tenni.

Most már csak azt nem tudom, hogyan zárkózzam el a sajnálattal vegyített, kárörvendés, az erőltetett, álszent gondoskodás elől!