Hajnali 2 lesz 3 perc múlva. Felébredtem valamire, mintha egy csengő szólalt volna meg, mintha ekkor kellett volna kelnem. Kipihentnek érzem magam, pedig csak 3 órát aludtam. A fejembe motoszkál, a gondolataimba fészkelődött, nem hagy nyugalmat, felébreszt mindig mostanában, aztán nem tudok visszaaludni, mert csak kering, kering a világomban. De én hagyom, nagyon is élvezem, csak álmodozok, csak ábrándozok, és jó, és imádom. Nem erőltetem az alvást, mert így jobb, így csak ő van velem, azt képzelek, amit akarok. Visszajátszom ezerszer a legszebb pillanatokat, elképzelem a fiktív jövőt, úgy ahogy nekem tetszik, úgy ahogy én akarom.
Felnézek, 2 óra 47 perc, és nem lettem álmosabb, sőt. Legszívesebben kiugranék az ágyból, legszívesebben mennék hozzá, felé, szemébe néznék, és elmondanám neki ezt mind, legszívesebben valóságot csinálnék az ábrándozásból. De nem. Várnom kell.
Bárcsak kifordíthatnám magamat, hogy mindenki láthassa mi van belül, és ne kellene szavakat keresnem arra, amire nem tudok.
Kommentek