Levegőt akarok, változást, szabadságot, kényszermentességet, önállóságot, bizalmat, és felejtést. Felejtést, hogy ne emlékezhessek a rossz dolgokra, a bántásokra, hogy ne rémisszen a megszokás, ne nehezdejenek rám a mindennapok, hogy ne bántsanak a gondok, gondolatok. Képzeletbeli nyaralásra akarok menni, ahol még akkor sem kell a rózsaszín elefántra gondolnom, amikor ezer kering belőle a fejemben.

A csalódások megölik a lelkesedést, a reményt. Mit lehet tenni ellenük? Semmit. A csalódás önálló, nem rajtunk múlik. Történik, ahogy történik, aztán kialakul az a keserű érzés belül, ami ellen nincs mit tenni, és ami talán nem is visszafordítható. Negatív érzéseket szülnek, elmúlik minden jó magától, átalakul. A csalódás beszínezi a tiszta érzéseket, mint mérgező, bűzölgő, koszos folyadék a tiszta vizet. A vízből, ami egyszer bepiszkolódott hiába lesz látszatra tiszta, inni nincs kedved belőle.

A legfájdalmasabb tapasztalat az, amikor rájössz, hogy már egyik forrás sem tiszta. Igen, van olyan, ami tisztának látszik, szép, csillog, áttetsző, hívogató, de büdös, vagy rossz az íze. Aztán tudatosul benned, hogy meg kell innod a rossz vizet, ha nem akarsz szomjan halni.

Felejteni szeretnék, elfelejteni az összes csalódást, csak hogy megint lelkes lehessek, hogy legyen remény, hogy az élethez szükséges vidámság ne múljon el.

De azt hiszem, hogy már teljesen elegem van mindenből. Nem foglalkozok semmivel, csak tartok a cél felé. Ami fontos csak az számít, fokozatosan haladni fogok előre. Előre, nem nézek hátra, nem akarok hátra nézni, és mosolyogni fogok, és vidám leszek, és nem rágom tovább magam. Nem foglalkozom lényegtelen dolgokkal, nem hagyom magam. Akinek nem tetszik ... attól elköszönök.