Teljesen hülyére veszi és megalázza, lenézi a lányt, akinek elege van már a fiú önzőségéből. Csak magára tud gondolni, csak fel ne boruljanak a tervei, csak minden úgy menjen, ahogy kitalálta.
Ha a lány valamit rosszul csinál, hibázik, akkor ráolvassa a fejére, hosszú perceken, órákon keresztül kell hallgatnia a fiú megalázó, lehülyéző monológját, és úgy beszél vele, mint a legutolsó agyalágyult vadbarommal. A lány ezt bírja sokáig, azonban egyszer csak elszakad a cérna, betelik a pohár, és visszaszól, pofákat vág. A fiú erre teljesen kikel magából, kiabálni, ordibálni kezd, és megharagszik, megsértődik olyan óvodás módon: ugye mindenki látja, hogy haragszom? A lány teljes kétségbeesésében elsírja magát, amit bár ne tett volna. A fiúban ez valami mélységes dühöt vált ki, és hangosabban kiabál vele, majd mikor kitombolta magát duzzogva, szó nélkül elvonul, és órákig nem szólal meg, a lány hiába beszél hozzá.
A lány szomorú, fél, sír, gondolkodik. Fordított esetben is ide jut. Ha valamit ő tesz szóvá, ha megemlíti a fiúnak, hogy nem tetszik neki valami, akkor ugyancsak emelkedett hangon beszél vele, kiabál a lánnyal, hogy ma megint mi baja van, kispécizte magának, bántja, mikor neki nyugalomra van szüksége, elege van ebből, majd otthagyja magára megint a lányt, és órákig elvonul sértődötten.
A lány sír egyedül, fekszik a padlón, értelmetlennek látja az életét, olyan szívfájdalmat érez, amitől már a halált sem érzi szörnyűnek, csak felszabadítónak. Egyre mélyebbre zuhan az önmarcangolásban, és kutatja magában a hibát, rossznak érzi magát, hiszen a tükör, a fiú is ezt mutatja neki. Csak arra tud gondolni, hogy hol rontották el, és meddig bírja még. Eljut arra a pontra ismét, hogy ennyi volt, nincs tovább, véget vet ennek a végeláthatatlan kínzásnak, de akkor eszébe jut az első csók, és az öröm, a boldogság, amit akkor érzett. Majd elszomorodik ismét, hang nélkül folynak a könnyei, mert rájön, hogy már a sok veszekedés, önfeladás, marcangolás elhalványította az emléket. Egy kicsi kihal belőle ilyenkor, és valami abból a képből, amit a fiúról alkotott. Bár ne így lenne! De úgy néz ki, hogy ezen már nem tudnak változtatni. Egy első csók nem elég egy életre, nem lehet ráépíteni a jövőt.
A fiú odalép a lányhoz, aki még mindig a padlón fekszik, de már nem sír. Felháborodottan kérdezi tőle, hogy már bocsánatot sem akar kérni, nem veszi észre, hogy haragszik? A lány felkel a földről, mélyen a fiú szemébe néz, majd otthagyja egy szó nélkül. Vége, most már a fiú is tudja, végképp vége, ez viszont megijeszti, nem gondolta volna, nem is vette észre.
Kommentek