Kusza gondolatok, kusza érzések. Illatos férfiak, akik vonzóak vagy így, vagy úgy. Egy kedves pillantás, huncut mosoly, izmos kar, szőrös mellkas, formás fenék. Vadak, gyengédek, szerelmesek, egyszerűek, értelmesek. Hová húzódjak, merre lépjek? Bárcsak tudnám. Nem vagyok tisztában már azzal sem, hogy mit akarok. Meg-megszédülök. Mindegyik szeret, szeretne valamiért. Mindegyik közel van, elérhető, csak egy aprócska jelzés kellene és enyém lehetne. Talán csak egy röpke pillanatig, de az enyém.

Elkábulok, az illatok, az érintések, a beszélgetések. Elképzelem őket, eljátszok a gondolattal, bele olvadok a fantáziába, egy kicsit mámoros, egy kicsit fájdalmas. Hiszen mi sem lesz belőle? Mert az egyik nős, a másik nem alkalmas hosszú távon, a harmadikat csak egy pillanat erejéig szeretném, a negyedik nem mer, vagy nem akar, az ötödik nem felel meg. Hová lettem? Itt vannak a székek, én meg a pad alatt fetrengek, gyötrődök a mindent elrontó dilemma alvadt vérében. Hogy a fene enné meg ezt az egészet. Telik az idő, és egyre nehezebb. A kor, a tapasztalat megöli a romantikát, kiöli a felelőtlenséget. A gyötrődés pedig oda vezet, ahol nem jó lenni. Ahol este egyedül bújok ágyba a vágyódással.

Egy nő egyszerre 5 férfival ringatja magát álomba, és csak azzal az eggyel nyugtatja magát, hogy legalább nem lett rossz, nem vált rosszá. Micsoda elégtétel? Pedig mindennél jobban akarna csókolni, harapni, ölelni, játszani, szeretni.