Bánt. Nagyon egyértelműen, nyíltan és durván. Csak éppen azt nem tudom, hogy miért. Már rengetegszer átgondoltam, hogy mennyiben változtam ahhoz képest, amikor még kedvelt és nem bántott. Nem lettem okosabb. Sok minden megváltozott, ő is.

Mondhatni, hogy az élettársam, a napom harmadát vele töltöm. Igaz, nem én választottam, készen kaptam őt. Eleinte jóban voltunk, bár annyira távol állunk egymástól gondolatokban, érzésekben, hogy a helyzetből fakadóan sok toleranciával működött csak ez a kapcsolat. De működött, és talán elsősorban azért, mert nem ismertük egymást jól, ezért arra sem jöhettünk rá, hogy valójában nem kedveljük egymást. De ez butaság is. Én kedvelem őt. Kedvelem és elfogadom annyira, hogy vígan meglennénk a nap harmadában.

Megpróbáltam kiugrasztani a nyulat a bokorból, hiszen mindig minden vitánk során legalább kétszer elhangzik a szájából, hogy ő nem fog hazudni, ő mindig őszinte, mindig igazat mond. Gondoltam ha szemtől szemben rákérdezek arra, hogy mi a probléma kettőnk között, biztosan kapok őszinte választ. Nem bírom tovább a bizonytalanságot, azaz ha hiba van, csak úgy tudok változtatni rajta, hogy tudom mi az. Nos. Én még mindig hiszek a mesékben. Őszinte választ? Szemtől szemben? Nevetséges vagyok. Azt nem kaptam. Csak fellengzős, kioktató, magyarázkodó, lekezelő, megalázó előadást, amelynek a furcsán becsomagolt értelme az volt, hogy nincs velem semmi baja, hülye vagyok, képzelődök. Na ha ez képzelődés, akkor már a kritikus fajta, azt hiszem orvoshoz kéne mennem.

Azt gondoltam, ha ő így, akkor én miért változtassak, miért igyekezzek. Megkérdeztem, megtettem, amit meg kellett, ennyi. Ha megfeszülök sem fogom tudni kitalálni, de nem is kell, hiszen nincs is velem semmi baja. Tehát magas ívben teszek rá, úgy csinálok, mintha nem érezném hogy feszültség van. Nem foglalkozom vele. Igen, és én azt hittem ezt lehet így csinálni. Hiszen reggel bemegyek, délután haza jövök, azt a 9 órát ki lehet bírni. Hát a fenét! Nem lehet.

Engem ne kezeljen le, ne alázzon meg nap mint nap. Nem gondolom, hogy bármi joga meglenne erre bárkinek, főleg nem neki. Ezt nem lehet szó nélkül hosszú távon elviselni. De ha kardot rántok, akkor itt véres harc lesz. Már pedig kardot rántok, mert nem akarok elmenni innen.

"Késő most már mindezt újra átgondolni, elkésett a békevágy.

Késő már a múltat újra értelmezni, kényszerpályán a világ."