Szép volt, üde és fiatal. Rá várt az élet. Szeretett táncolni, szerette a szép ruhákat, és imádta a könyveket. Mikor találkozott álmai férfiával, első látásra beleszeretett, és mikor eljött az idő, igent mondott, és a felesége lett. Boldog volt, élete hasonlított egy csodás tündérmeséhez, melyben ő volt a hercegnő. Sorsa a lehető legjobban alakult, és hamarosan megajándékozta őt az ég egy gyönyörű fiúval, aki elsőszülöttként édesapja nevét kapta, majd kis idő múlva megint egy fiúval, akit szerelmük második bizonyítékaként talán még jobban szeretett. Mindent megkapott, amire vágyott, nem szeretett volna már mást, csak boldogságban, szeretetben élni csodás, mesés életét.
Azonban mégis beborult az ég ebben a tündérvilágban, és a viharfelhők beborították e szikrázó boldogságot. Egy előre nem láthatóan szörnyű napon hazafelé tartott a könyvesboltból, ahol dolgozott, és mikor befordult a kis utca sarkán meglátta a házuk előtt álló lámpa lefelé szóródó fényében férjét egy nővel, félreérthetetlen helyzetben. Minden összeomlott. Minden elveszett. Csalódott az egyetlen emberben, akire az egész életét építette. Sokáig emésztette, és győzködte magát, de tudta az árulást, a hűtlenséget nem lehet megbocsátani. Útjuk elszakadt, sőt nagyobbik gyermekét is elvesztette, hiszen akkoriban a bíróság "igazságosan" osztotta el a gyermekeket. Nem lehet tudni mit élt át akkor, mit érezhetett, és hogyan vészelte át e nehéz időszakot, de biztosan nem volt könnyű.
Lassan teltek a gyötrelmes napok, lassan csordogált az idő, de a mindennapok sodrása begyógyította a mély sebeket, és ismét összerakta életét. Mivel fiatal, és gyönyörű nő volt, a férfiaknak tetszett, és többen udvaroltak neki. Hamarosan találkozott egy igen fess, jóképű, komoly és kedves férfival, aki beleszeretett, és akinek érzelmeit ő is viszonozta. Összeházasodtak. A férfi elfogadta első házasságából született kisebbik gyermekét, és a nevére vette. Rövid időn belül pedig e férfit is megajándékozta egy lány gyermekkel. Ismét boldog volt, bár nem úgy, ahogyan egykor. Jó feleség, és anya volt, ápolta, és ellátta idős édesanyját, kiválóan dolgozott munkahelyén. Aztán megnőttek gyermekei, találkozott a régen elvesztett fiával is. Férje viszonylag hirtelen betegségben elhunyt. Akkor édesanyját magához vette, majd kis idő után őt is eltemette. Idősebb korára sokszor elesett. Eltörte a lábát, majd ráesett a kezére. A röntgen vizsgálatkor le kellett venni az ékszereit, de a jegygyűrűje nem jött le az ujjáról. Az ápolónak le kellett vágnia. Azt a gyűrűt. Az első gyűrűt, amit az első férfitól, az első szerelemtől kapott. Az ő gyűrűjét viselte. Nem tudott vele élni, de az ő gyűrűjét őrizte. Nem tudott neki megbocsátani, de még mindig szerette.
Az utolsó években elvesztette az emlékező képességét. Sokszor mikor elindult bevásárolni, vagy a templomba, akkor nem talált haza. Nem ismerte meg az unokáit, a családtagjait. Végül egy kisebb elesés után a kórházban halt meg leszíjazva az ágyra. Lekötözték, mivel mindig haza akart menni, nem tudta, nem értette, hogy hol van.
Kommentek