Éva szomorú volt. Nem úgy alakult az este, ahogy remélte. Ez pedig elindított benne egy önmarcangoló folyamatot, melynek az lett az eredménye, hogy megint megállapíthatta: kevesebb vagyok, mint aminek gondoltam magam.

Jól indult ez a házibuli, szép, meleg nyári éjszaka volt, az udvaron szólt a zene, sejtelmesek voltak a fények, jó a társaság. Várta, hogy lesz alkalma beszélni Ádámmal, de semmi nem történt, benne pedig a remény kétségbeesésbe csapott át. Még csak lehetősége sem adódott. Miközben elkeseredésében azon gondolkodott, hogy haza megy, az udvaron állt, és bámulta a tiszta égbolton ragyogó csillagokat. Mindenki bent volt a házban, csak ő volt egyedül a kertben magányosan, búsan.

Egész este minden idegszálával gondolat üzeneteket küldött a fiúnak, de hiába, Ádám nem vette észre. Nevetséges is volt e próbálkozás, hiszen ezen módszer eddig még egyszer sem vált be. Így, miközben azon járt a feje, hogy búcsúzás nélkül haza megy, úgysem hiányolja senki, megfordult és el akart indulni. De Ádám ott állt előtte, és az égen azt a pontot figyelte, amit eddig Éva nézett. Meglepődött a lány, a szíve dobbanása kihallatszott a mellkasából, mérhetetlen izgalom, és boldogság rohanta meg. Ádám mélyen a szemébe nézett. Csak meredtek egymásra, édes, lélekperzselő mámorban, a várakozástól, az örömtől feszült csendben.

Aztán Éva zavarában halkan, suttogva mondta, hogy indulni készül, de közben nyughatatlan reménykedett, hogy a fiú marasztalja. Ádám szó nélkül, behúzta a lányt egy sötétebb zugba, két kezével megfogta az arcát, és lágyan, határozottan megcsókolta. Éva elégedett odaadással viszonozta ezt, és úgy borultak össze, mintha az idők kezdete óta erre készültek volna, mintha a létüknek ez lett volna a mozgatója, értelme. Éva nem érzett még ilyen minden eddigi érintést, vágyat feledtető beteljesülést.

A társaság egy része kizajosodott, kijött a kertbe. Lassan szétváltak, külön szakította őket a titkolózás, a közönség. Éva arcán forró könnycseppek hideg nyomot hagytak maguk után. Nézték egymást közelről, Ádám még mindig fogta Éva arcát. Csillogó szemükben a mohó lendület és odaadás hívogató, csalogató tüze remegett. A fiú leengedte lassan a kezét, és a lány keze is lecsúszott Ádám mellkasáról. Odajött hozzájuk egy fiú, Ádámhoz beszélt, és nem vette észre, hogy nem figyelt rá, továbbra is Éva szemében kereste a bátorítást.