"De a közönséges külsejű, feslettképű nők, ahogy kiálltak a kapukba és utána kiáltoztak, elrettentették; rémülten menekült a feléje kapkodó, durva kezek elől. Élmények után mindennél jobban áhítozott és nevetségesnek érezte magát, amiért az ő korában még mindig nem részesült abban a gyönyörben, amely az egész szépirodalom tanúsága szerint a legfontosabb dolog az életben. De szerencsétlenségére, Philip olyanoknak látta a dolgokat, amilyenek. A felkínálkozó valóság és álmainak eszményképe közötti különbség pedig elrettentő volt.
Philip nem tudta, mily sivár és szakadékokkal teli országot kell megjárnia az élet vándorának, amíg eljut odáig, hogy beérje a valósággal. Illúzió az, hogy az ifjúság boldog. Az öregek illúziója. A fiatalság tudatában van nyomorúságának s mivel csupa olyan ideállal tömték tele a fejét, amely ellenkezik az élet valóságával, valahányszor szemben találja magát az élettel, megsérül, sebeket kap. Azt hiszi, valami összeesküvés áldozata, mert olvasmányait szükségképpen idősek válogatják meg, eszményi szempontok szerint és ezek az idősebbek, akik már a feledés rózsaszínű fátylán keresztül nézik a múltat, még beszélgetéseikben is egy valószerűtlen életre készítik elő. Minden fiatal embernek magától kell rájönnie, hogy mindaz, amit olvasott és mindaz, amit hallott, csupa hazugság, hazugság, hazugság; és valahányszor erre rájön, olyan, mintha újabb szeget vernének testébe az élet keresztfáján." /William Somerset Maugham/
Kommentek