Sötét éjszaka volt már. Kotorászott a kulcs után, kereste a táskában. A közterületi lámpa már megint nem égett a ház előtt, mostanában gyakran kialudt, főleg ha nagy volt a szél. Végre odaért a kapuhoz, elfordította a kulcsot, majd visszazárta maga után. Kivette a ládából a postát. Következett a bejárati ajtó, és aztán ott állt az üres lakásban. Csend volt és sötét. Nem kapcsolt villanyt, lepakolt, levette a kabátot, a cipőt. Valami furcsa volt, valami nyugtalanságot érzett, volt valami szokatlan. Talán egy nem odaillő illat, egy ismeretlen nesz, egy idegen test szaga, egy halk lehelet borzongató melegsége. Megijedt. Nincs egyedül. Mit csináljon? Biztos? Hogy derítse ki? Agya járni kezdett. A bejárati ajtót bezárta, tett vett, ivott a hűtőnél, felbontotta a levelet, kipakolt a szatyorból, ahogy szokta, csak hogy ne keltsen feltűnést. Hirtelen kezébe vette a telefont, beírta a számot, ujja a hívógombon, felkapcsolta a lépcsőházban a villanyt és lassan felsétált. Közben figyelt, koncentrált, fokról fokra feszültebb lett, nőtt benne az erős elhatározással vegyes félsz. Minden érzéke precízen figyelt. Felért. Megtorpant. Nem mert megmozdulni. Talán mégsem jó ötlet. Merre induljon egyáltalán? Aztán mégis befordult villanykapcsolást követően a fürdőszobába. Szinte összeesett ijedtében, ahogy meglátta magát a tükörben. Halványan elmosolyodott, de remegett keze, lába. Összegyűjtötte minden ötletét, bátorságát és elindult a vészesen sötét szoba felé.
Határozott volt és gyors, de nem eléggé. Oldalról egy nagy ütést érzett, leesett a földre, a padlón lévő arca előtt egy pár fekete edzőcipő jelent meg, hallotta azt a szuszogást. Mielőtt elvesztette az eszméletét, még a telefon gombját lenyomta. De minek?
Kommentek