Akkor, régen szerelmesek voltunk egymásba. Azt hiszem mondhatjuk így. Minden éjszaka nehéz sóhajtása, álmatlan perce sóvárgás volt, bánatos sóvárgás. Bár nem lehetett, nem engedhettem meg magamnak, mégis megtörtént. Édes volt, kínzó, forró, felforgatóan tüzes.
Most ismét megpróbáltuk feléleszteni, felizzítani. Reménykedtünk benne, hogy az érintkezés újra szikrát vet, amiből hatalmas, elolthatatlan, elfojthatatlan lángok csapnak fel, és a forróságban felolvadunk. De nem így lett. Nem maradt semmi abból, ami régen hevített minket. Elmúlt. Megváltoztattak minket a külön töltött pillanatok, átrendeztük magunkat. De azt álmomban sem gondoltam volna, hogy az eltelt idő alatt kialudt az utolsó parázs is, hogy annyi sem maradt, hogy egy apró pillanatra átmelegítsük egymást belülről.
Nem vagyok csalódott. Sőt! Legalább te nem kerültél a "kihagyott dolgok" közé.
Kommentek