Szomorú, szomorú vagyok nélküled. Amikor jössz, akkor nagyon jó, addig míg el nem mész, elmész megint, elmész újra. Távol vagy, és nem vagy az enyém. Nem akartam kötődni, mégis elvesztem egy pillanat alatt. Alig várom, hogy hívj, abban reménykedek, hogy elindulsz, elindulsz felém, hozzám. Nem is tudom ki vagy, sejtelmem sincs arról, hogy mi lesz ebből, de felforgatod a nyugalmamat. Az a napi 10-20 perc, amit beszélünk az egyetlen ami érdekel.
Szomorú vagyok, nagyon szomorú, mert nem tudom, te hogy érzel, mit gondolsz, és higgadtságot erőltetek magamra, hogy ne ijesszelek el. Ezeket a szabályokat nehéz betartani, a tilos dolgokat nehéz visszafojtani. Bár neked mondhatnám e szavakat anélkül, hogy félnem kellene.
Biztos van jobb dolgod is, mint velem lenni. Nem is várhatom el az első helyet. Teendőid sora hosszú, és én csak a végén lehetek.
De mit is bánnám én, ha hozzám jönnél haza, a végén!
Kommentek