Remélném, hogy van Isten, de azt hiszem: nincs. Félek nincs. Miért nem lehet a hitet erőltetni? Kényszerítem magamat, de nem megy. Az életem így csupa félelem, és ebből adódó depresszív rettegés. Félek attól, hogy nem vár más, csak ez az élet a lehetőség, hogy a végtelen, és az örökre nem létezik. Hinni akarok valamiben! Hinni akarom, hogy van ezenediten túl még másik, más, még van, még több, még... De határaim nem engedhetik meg e reményt. Tudásom, egyéniségem, értelmem nem engedheti meg, hogy olyanban higgyek, amiről nincs bizonyítékom, bárminemű. Nem hihetem, hogy élnek még hétfejű sárkányok az Óperenciás tengeren is túl. Nem hihetek olyanban, amiről csak meséket hallottam!

Nehéz élni úgy az életet, hogy 10 körömmel ragaszkodsz hozzá, hogy a széltől is óvod, hogy mindent megtennél, hogy meghosszabbítsd, hiszen csak ez van, ez vár, ez volt. Elszúrtad? Mit csináltál? Elszúrtad? Mire pazarolod el? Nincs másik, nincs még!........... Keresném az örök élet titkát, de nálam sokkal nagyobb tudású emberek sem találták. Bár az is lehet, hogy az örök élet titka nem olyan dolog, amit mi felfoghatunk. Lehet, hogy itt van, ismerjük, csak nem tudjuk, hogy az.

Nem adom oda, nem adom a földnek a testem. Nem engedem el, nem engedem elillanni, semmivé válni a lelkemet. Küzdök, küzdeni akarok. Nem történhet olyan, hogy magamtól, saját döntésemtől vezérelve eleresszem e masszát, amitől én vagyok.

Tanulni fogok. Hinni tanulni, hogy könnyebb legyen. Hinni akarok, hogy az idő múlását bátran viseljem, és hogy halálomkor ne dideregjek a rettegéstől.