Jellemző ránk, emberekre, hogy félünk a jövőtől. És az a részünk amelyik fél, az joggal fél, mert el is fog múlni. A legjobb, amit tehetünk, hogy MOST ölelünk, most érezzük a nap melegét, a virágok illatát. Csak ez a pillanatunk van, a most. A többi csak agyszülemény :). És ha ezt a pillanatot is aggódással töltjük, akkor ez a pillanat se marad meg nekünk. Amúgy én sejtem, hogy van valami azon a masszán túl is, ami Én vagyok. Ez csak sejtés, és ha kutatni akarom, akkor nem jutok sehova... Érzem, hogy van valami ami magába foglalja azt a kis porszemet, amivel most azonosítom magam. Felfedezni "Istent" akarattal olyan, mint erővel kibontani a bimbóból a virágot. Ha te bontod ki, akkor tönkreteheted. De ha hagyod kibontakozni, akkor csodálhatod :)
Amúgy ezt magamnak is mondom, mert én sem tudok megszabadulni az akarattól."
Mindig annyira örülök, ha ír valaki, mert ekkor érzem igazán, hogy "hallani", amit mondok. Ráadásul az még nagyobb örömet okoz, ha a látogatóm még a véleményét, a gondolatait, és tanácsait is leírja, mert engem nagyon érdekel az, hogy ezen az általunk ilyenné alkotott, alakított világban hogy éreznek mások.
Megnyugtat, amit írtál. Valahogy könnyebb az élet akkor, ha tudom, és érzem, hogy a félelmeim, és kétségeim nem csak befelé üvöltő, hiábavaló segélykérés, bánat, és jó tudni, hogy nem őrültem meg, más is érti, és érzi azt, amit én. Kevésbé félek, hogy tudom: nem csak én félek. Lehet, hogy bolondságnak hangzik így, ahogy leírtam, de mégis így van!
Istent kibontani, és kibontakozni hagyni nehéz. Úgy nehéz, ahogy én érzek és hiszek, de remélem nem lehetetlen. Csodásan írtad le, ezt külön köszönöm neked!
Nagyon érdekel mások érzése, gondolata, agyszüleményei:). Remélem máskor is írsz, és más is veszi a bátorságot, hogy tévelygéseimhez hozzászóljon! Tévelyegjünk együtt!
Kommentek