Mindig, amikor valami megoldhatatlannak tűnő problémám volt, és úgy éreztem, hogy vége, mindent elrontottam, akkor édesapám azt mondta: "Nem kell kétségbe esni, az élet nem áll meg, megy tovább, bárhogy legyen is." Bármekkora volt a baj, ezután megkönnyebbültem, és elszállt a kétségbeesés. Rájöttem, hogy csak döntenem kell, vagy vállalnom a tetteim következményét, és bár nem könnyű ezeket jelenleg megtenni, de csak ennyi, amúgy minden megy tovább a maga útján!
Manapság már megedződtem és nem ijedek meg minden problémától. Manapság már úgy megy minden magától, hogy észre sem veszem. Az életem folyik, csordogál, halad, változik. Én irányítom, de automatikusan, robotszerűen úgy, hogy néha meg kell állnom, és visszanéznem, megnéznem mi történt eddig, és milyen, életemre jelentős kihatású döntéseket hoztam meg. Néha megrémülők, és félek: sokat vállaltam, de csak egy pillanat, és folytatom tovább automatikusan, robotszerűen.
Szomorúsággal töltött el a felismerés, hogy a szép dolgok is csak egy pillanatig tartanak, és észrevehetetlenül elmúlnak.
Kommentek