-Miért van az a hihetetlen késztetésed, hogy mindig, mindenhol, bármilyen körülmények között megmondd a véleményed? Miért nem tudod befogni a szád? Vagy ha az nem megy, legalább a stílusodon változtathatnál! Miért kell mindig megbántanod azokat, akiket kedvelsz, szeretsz? Ha valaki megérdemli a kritikát, a lehordást, akkor nem kell magadra erőltetned, hogy szép, és udvarias formába öntsd azt. Viszont, ha valakit a szeretteid, barátaid közül bántasz meg azzal, hogy nem voltál kíméletes, vagy tiszteletteljesen udvarias, akkor ne csodálkozz, ha megharagszik. Senki sem szereti, ha az arcába dobják a tiszta, meztelen igazságot, nyers, és kegyetlen módon. Miért nem tudsz gyengédebb, gondoskodóbb lenni? Miért nem tárod ki az érzéseidet, hogy tudják, nem azért csinálod, hogy megbánts, hanem azért, hogy ne legyen félrevezetés, félreértés, elhallgatás, hogy segíts? Meg kell mutatnod, hogy nem vagy ellenség, barát vagy. Látom, neked is nehéz, hiszen úgy bántasz meg, hogy nem is érzékeled, mivel eszed ágában sem volt. Te csak elmondtad a véleményed, hangoztattad az igazságod, azonban közben nem figyeltél a módra, ahogy ezt tetted. Mikor észre veszed a megbántást, már késő, és így elveszted azokat, akik még nem edződtek meg, nem szoktak meg téged. Most mi lesz? Mit csinálsz?

-Tudom, érzem, tapasztalom, hogy igazad van. Sokszor gondolom azt, hogy felesleges burkoltan, és vissza fogottan fogalmazni, hiszen sokan értékelik az őszinteséget. De sajnos rá kellett jönnöm, hogy sokan csak mondják, hogy értékelik, de valójában megsértődnek, ha őszintén megmondom a véleményem az őket is érintő dolgokról. Mit csinálok? Várok a végtelenségig, hogy megbocsássanak azok, akiket nem akartam megbántani. A véleményemet pedig továbbra sem tartom meg magamnak, csak változtatok az indulatosságomon, a módszeremen, a stílusomon. Nem engedhetem meg magamnak, hogy ne álljak ki az igazság mellett; hogy ne védekezzek, ha bántanak; ne bizonyítsak, ha félreismernek; és ne harcoljak azokért, akik nem tudnak, de megérdemlik. Lehet, hogy a mai világban ez olyan bután és szentimentálisan hangzik. Mindig azt mondják, hogy az igazság sokszor fáj. Viszont - csak ezért - nem élhetünk burokban. Az élethez meg kell edződni, a gyengék elbuknak. Nekem is fáj az igazság, a kritika, de jobban fáj a hazugság, az álszentség, az árulás, az alakoskodás, a meghunyászkodás, és a gyávaság!