Ülök az ágyon, és ujjaim között morzsolgatom a láncod. Hallom, hogy beszélsz hozzám, de már csak egy hang a sok közül számomra. Azt mondtad nekem, hogy szükséged van rám, aztán elmentél, elszakítottál magadtól, és most azt mondod nekem: sajnálod? Nem gondolhatod, hogy ismét elszédülök?
Csak annyit mondhatok, hogy késő bocsánatot kérni. Túl késő!
Akartam adni még egy esélyt, egy lehetőséget, egy újabb lehetőséget, mert szükségem van rád, ahogy a szívnek a dobbanásra. Hiszen tudod, nincs ebben semmi újdonság. Szerettelek a lángolásoddal, a fájdalmas perzseléseddel együtt, veled égtem én is, de elrontottál mindent. Most már csak a magány vár, a hideg, dermesztő magány, és mintha nem értenéd, te még mindig csak azt mondod, hogy sajnálod, és olyan angyalian nézel rám.
Attól tartok, hiába minden, késő bocsánatot kérni, túl késő. A szívem kihűlt. Azt mondhatom csak, hogy túl késő bocsánatot kérni. A gyöngysorod a kezemben tartom, az ujjaimmal számolom a szemeket, körbe, körbe.
/T&OR: Apologize/
Kommentek