Élek. Egyik nap átúszik a másikba. Beköti az idő a szememet és úgy mennek a napok, hogy észre sem veszem. Megint hétfő, megint péntek. A rutin visz előre, és néha mikor megállok, összegzésképpen megállapítom, hogy ismét nem történt semmi. Csak ringat az elmúlás hosszú, nyúlós masszája és én hagyom, engedem. De nem fáj. Még. Reméljük soha nem fog hiányozni a leltározás során valahonnan ez az idő, amit ebben a nagy ringatózásban odaadtam a tétlenségnek. Hiszen hiába is kérném számon magamon a záráskor, tenni akkor már nem tudnék, csak széttárt kezekkel, nagy szomorú szemekkel tehetetlenül mentegetőznék, és bánnám. Ez már ajándék.
Napról napra
2009.10.20. 15:02 :: DEdit
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://tevelygeseim.blog.hu/api/trackback/id/tr631463191
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Kommentek