Sokszor gondolom azt, hogy eltévedtem, hogy valami rettenetes félreértés miatt kerülhettem ide, hogy nem vagyok e világból való. Minden nap szembesülnöm kell azzal, hogy az emberek gondolkodása, viselkedése, hozzáállása rossz, elkorcsosult. Ha belegondolok, hogy milyen erős gyűlölet, mekkora kegyetlenség, mélységes utálat tud egy emberen eluralkodni, akkor érezem igazán ennek a lényegét. Nem foghatom fel, hogy milyen bűne lehet egy gyermeknek ahhoz, hogy olyan szörnyűségeket kell megélnie, ami a világon élő gyerekek nagyobb részének kijutott. Mondhatnánk azt, hogy ilyen az élet, de buták vagyunk, ha azt hisszük, hogy ezeket a dolgokat valami megfoghatatlan, magasabb erő irányítja. Az élet olyan, amilyennek mi tesszük.
Végtelen fájdalmat érzek, mikor valakit - aki nem tudja, nem képes megvédeni magát - bántanak. Kibírhatatlan kétségbeesés kerít hatalmába, mikor másokat látok szenvedni. Nem tudom elviselni, amikor egy állatot jobban szeretnek egy embernél, egy gyereknél. Mennyit ér az ember élet? Mitől leszünk jobbak egy másik embernél? Honnan tudhatnánk, hogy nem az emberi jövő megmentőjét öljük meg önző, kicsinyes, anyagias, hatalomra vágyó, kényelmes életünkkel? Semmi sem az, aminek látszik. Minden mögött valami felfoghatatlanul több lakozik.
A szívünk, a lelkünk megfagyott. Nem lehet, hogy e fajból való vagyok. Remélem más is így érzi, mert akkor talán más is tévedt ide az én világomból. Ha sokan lennénk, talán jobbá tudnánk tenni e csodálatos, semmihez sem fogható világot, hogy a benne élő emberek is észrevegyék: a legértékesebb az orruk előtt van, ajándékba kapták, tőlük függ mit kezdenek vele!
Kommentek