Otthon, egyedül. Csendes minden, csak az eső kopog halkan a háztetőn. Ülsz az ágyban derékig betakarózva, a kislámpa fénye bevilágítja a szobát, egy könyv van az öledben és bámulsz előre. Elkalandoztál. Nem érdekel a könyv, vagy ki tudja, talán csak máshol jár az eszed, és nem tudsz a könyvre figyelni. Nem érdekel a TV, a könyv, a net.

Gyakran csinálod ezt. Valami mély, valami üresség? De nem, hiszen olyan sok terved van, annyi mindent szeretnél csinálni, csak mégsem teszed. A tervek szikráznak a fejedben, mégsem hajtod magad a megvalósítás, a cél felé. Nem érzed szerencsétlennek magad, nem rántod magad letargiába. Inkább csak emészted, megrágod a dolgokat, alaposan átgyúrod. A folyamatok benned játszódnak, és nem látszik az eredményük. Vagy csak húzod az időt? Magad sem tudod pontosan, reméled, hogy nem hagyod el magad. Bizonygatod, hogy nem hagyod, veszted el magad! Most is ezt csinálod! Tedd le a könyvet, kapcsold le a villanyt, és aludj! Ne gondolkozz, csak aludj! De nincs értelme a sötétben, csukott szemmel, ébren álmodni sem! Ideje lenne már valamit megvalósítani a tervekből. Akkor talán elkezdődne valami, és lassan megtörténne minden, ami fejben már létezik.